Fülszöveg
René. Már a nevét is gyűlöltem. René. Hogy hívhatnak valakit így? René. Meg akartam ölni. Még egyszer sem láttam, de már elképzeltem, hogyan folyik le a vére a kezemen. Sűrűnek és olyan pirosnak képzeltem el, ami már majdnem fekete. Feküdtem az ágyamon, és láttam magam előtt fájdalomtól vonagló testét. Láttam, ahogy karjaiba veszi a halál. Volt René, nincs René! Belenevettem az éjszakába.
Tizenhárom éves voltam, amikor ő és az anyja betették a lábukat az életünkbe. Addig a napig Apa nevelt. Egy kicsi faluban laktunk, ahol úgy élhettem, mint egy igazi vadember. Szerettem vadember lenni.
Renét sokáig rejtegették előlem. Valami menő bentlakásos iskolába járt. Már ezért is utáltam. Anya – Anyának kellett hívnom René anyját – sokat mesélt róla, de csupa jelentéktelen dolgot. Folyton elmondta, hogy reméli, jó testvérek leszünk, hiszen egyidősek vagyunk.
Gyűlöltem Renét.
Aztán megérkezett.
****
Carol Souya méltán híres arról, hogy hihetetlenül érzékletesen mutatja be a szereplői vívódásait, és az olvasót is magával viszi erre a belső utazásra. Ez a kötet azonban még ennél is árnyaltabb és izgalmasabb. Először a kamasz Guillaume felemás érzéseibe kapunk bepillantást, és az ő szemén át ismerjük meg Renét, aztán szépen lassan elénk tárul kettejük viharos, de mégis gyönyörű története.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.